A endotracheális tubus (ETT) a kritikus ellátásban és az érzéstelenítésben a végleges légúti eszköz, amely a szellőztetés és az aspiráció elleni védelem elsődleges vezetékeként szolgál. Az ETT hatékony kezelése nem csupán a beillesztésről szól; az életveszélyes szövődmények, például a lélegeztetőgéppel összefüggő tüdőgyulladás (VAP) és a gége-trauma megelőzése érdekében szigorúan be kell tartani a biztonsági előírásokat. A legkritikusabb működési paraméter a mandzsettanyomás fenntartása között 20 és 30 cm H2O ; az e tartomány alatti nyomás növeli az aspirációs kockázatot, míg a feletti nyomás a légcső nyálkahártya ischaemiáját és maradandó károsodását okozhatja.
Ez a cikk átfogó útmutatót nyújt a megfelelő ETT kiválasztásához, a mandzsetta dinamikájának kezeléséhez és a bizonyítékokon alapuló gyakorlatok megvalósításához a szövődmények minimalizálása érdekében. Ezeknek a technikai és klinikai árnyalatoknak a megértésével az egészségügyi szolgáltatók optimális betegkimenetet biztosíthatnak a gépi lélegeztetés során.
A megfelelő endotracheális tubus kiválasztása az első lépés a biztonságos légutak biztosításában. A döntés a páciens anatómiájától, nemétől és az adott klinikai kontextustól függ, mint például a műtéti igények vagy a várható nehéz intubáció.
Felnőtt betegeknél a belső átmérőt (ID) általában a nem és a magasság alapján választják ki. Egy átlagos felnőtt nő szokásos azonosítója 7,0-7,5 mm , míg egy átlagos felnőtt férfi számára az 8,0-8,5 mm . A túl kicsi cső használata növeli a légúti ellenállást, és megnehezíti a szívást, míg a túl nagy cső hangszálsérülést és extubáció utáni hangzavart okozhat. Gyermekbetegeknél a méretezést gyakran a következő képlettel számítják ki: ID = (életkor/4) 4 mandzsettázott csövek esetében.
A szabványos PVC csövek gyakoriak, de a speciális kialakítások határozott előnyöket kínálnak. A mikromandzsetta csövek vékonyabb poliuretán mandzsettával rendelkeznek, amely alacsonyabb nyomáson hatékonyabban zár, így csökkenti a mikroaspiráció kockázatát. A megerősített (páncélozott) csövek ellenállnak a meghajlásnak, és nélkülözhetetlenek olyan fej-nyaki műtéteknél, ahol a cső hajlítható. A megfelelő típus kiválasztása biztosítja az átjárhatóságot és a biztonságot az egész eljárás során.
| Betegcsoport | Tipikus azonosító (mm) | Beillesztési mélység (cm) | Kulcsfontosságú szempont |
|---|---|---|---|
| Felnőtt nő | 7,0 – 7,5 | 21-23 | Kisebb gégeszerkezet |
| Felnőtt Férfi | 8,0 – 8,5 | 22-24 | Nagyobb légcsőátmérő |
| Gyermek (1-8 éves korig) | (életkor/4) 4 | Mélység = 3 x ID | A cricoid gyűrű a legkeskenyebb pont |
A inflatable cuff on an endotracheal tube serves two vital functions: it seals the airway to allow for positive pressure ventilation and prevents oral secretions from entering the lungs. Improper cuff management is a leading cause of iatrogenic tracheal injury.
A légcső nyálkahártyájának kapilláris perfúziós nyomása körülbelül 20-30 cm H2O. Ha a mandzsetta nyomása meghaladja ezt a küszöböt, a légcső falának véráramlása akadályozott lesz, ami ischaemiához, fekélyekhez és potenciálisan tracheomalaciához vagy szűkülethez vezet. A tanulmányok azt mutatják, hogy ig Az intubált betegek 50%-a a mandzsetta nyomása a biztonságos tartományon kívül esik, ha nem figyelik rendszeresen. Ezért kötelező a folyamatos vagy szakaszos manométeres ellenőrzés.
Ezzel szemben az alacsony mandzsettanyomás lehetővé teszi, hogy a szennyezett oropharyngealis váladék a mandzsetta mellett az alsó légutakba szivárogjon, ezt a jelenséget mikroaspirációnak nevezik. Ez a lélegeztetőgéppel összefüggő tüdőgyulladás (VAP) kialakulásának elsődleges módja. A minimális elzáró térfogat vagy legalább 20 cm H2O nyomás fenntartása elengedhetetlen a hatékony tömítés létrehozásához a nyálkahártya integritásának veszélyeztetése nélkül.
A hosszan tartó intubáció a mandzsettával kapcsolatos sérüléseken túlmenően is kockázatot rejt magában. A kombinált gondozási stratégiák alkalmazása jelentősen csökkenti a VAP, a véletlen extubáció és a sinusitis előfordulását.
A váladékok összegyűlnek az ETT mandzsetta felett, baktériumtárolót hozva létre. A dorsalis subglotticus szívónyílásokkal ellátott endotracheális csövek lehetővé teszik ezeknek a váladékoknak a folyamatos vagy szakaszos eltávolítását. Klinikai vizsgálatok kimutatták, hogy a szubglottikus szívás csökkentheti a VAP előfordulását akár 50% azoknál a betegeknél, akiket várhatóan több mint 72 órán keresztül intubálnak.
A klórhexidin-glükonáttal végzett szigorú szájhigiénia csökkenti az oropharynx bakteriális terhelését. Ezenkívül rögzítőeszközöket kell használni a cső elmozdulásának megakadályozására, ami a gége kopását okozhatja. A tubus helyzetének enyhe elforgatásával (ha tolerálható és a protokoll megengedi) és a szájápolási oldalak váltogatásával megelőzhető a nyomási fekélyek kialakulása az ajkakon és a szájüregeken. A napi szedációs szünetek és az elválasztásra való felkészültség felmérése segít minimalizálni az intubáció időtartamát, ezáltal csökkenti a kumulatív kockázatot.